"hajtogattam a kukák mögött egy álmot..."

sötét volt már alig láttam, pedig fontos lett volna. nehéz fénytelenül tájékozódni. csak úgy érzésre, egyedül. egyik lábat a másik elé.
közben elfoglalt a nagy hajtogatás. egyik sarkot a másik mellé.
pedig sokan mentünk, befogott füllel. sodort az emberáradat. egyik süket a másik felé.
milyen kár...
ha kész az origami hajód és vízre teszed végre, feleslegessé válsz. eddig láb voltál,egy emberé, sarok voltál, hajtogatni való, süket, csak szánalmat keltő.
most már csak a hirtelen fény vakít, nem tudsz eltévedni. hallod a hangokat is csak az a kár, hogy még mindig fél-egyedül vagy.
persze azért, fő a jó példa, a "zajos magányban foszforeszkálok" majd. majd. amikor már a dunán úszik az én papírhajóm is, a fejreállított kisgöncöl alatt.

minden csak nézőpont kérdése...

a mosoly.a könnycsepp. a napsütés.nézőpont kérdése a múlt is.
ma nyár volt.nem sokáig, csak, hogy pont jó legyen, hogy tudjuk volt is lesz is még ilyen.nagybetűs ilyen.
amikor sültkrumplit eszel közben a yellow suckos nőről dumálsz angolul. aztán két telekomunyikésönös mondat között belemártod a krumplidat egy műanyag felesespohárnyi kecsapba.

aztán meg fáj. ez meg az. ami van meg ami nincs. hideg lesz meg sötét, elrepül a nyár-pillanat. maradsz te meg ami van meg ami nincs. csak nézőpont kérdése ez is, hogy mosolyogsz vagy inkább sírsz...